Azt tapasztalom, hogy bár az élettörténete, tapasztalásai, traumái, mindenkinek más és eltérő módon mutatkoznak meg, kettő tényezőben biztosan egyeznek.
Negyvenes éveiben járó úriember keresett meg, hogy szerinte minden rendben van, egzisztenciálisan kielégítő a helyzete, imádja a feleségét és az ovis kislány tündérkéjét is, vannak barátai, akikre bármikor számíthat, szinte soha nem kap el egy náthát sem, rendszeresen sportol, olvas, eljárnak a családdal kikapcsolódni. Elmondása szerint, nagyon jó kapcsolta van a szülőkkel is. De. Valami mégsem oké.
– Van valami, amitől fél?
– Talán attól, hogy elveszítem a családom és akkor értelmetlenné válik az életem. Ők a mindeneim.
– Mit jelent a Minden?
– Nem tudom, ezen még nem gondolkodtam soha.
– Tehát?
– Biztonságot.
– Mit jelent a biztonság Önnek?
– Jók a kérdések, mert fogalmam sincs, ezen sem gondolkodtam még soha. Ízlelgetnem kell a szót. Kiszámítható, stabil, biztos.
– Mikor volt bármikor jelen a saját életében, ragaszkodás nélkül?
– Jelen? Úgy érti, itt és most?
– Igen.
– Mindig.
– Akkor miért fél?
– Mert nagyon ragaszkodom mindahhoz, amit elértem, megteremtettem és nehezen viselem a változást. Úgy is mondhatnám, hogy egyenesen rosszul vagyok attól, hogy elveszíthetek bármit is vagy bárkit is.
– Az édesanyja mire tanította, amit a legmeghatározóbbnak gondol?
– Arra, hogy a család a legfontosabb. Közben pedig eltűrte, hogy az apám iszik és olyankor szó szerint egy állat volt. Anyámra is haragudtam nagyon sokáig. Az apám 25 évig ivott, 2 éve tiszta. De már megbocsátottam.
– Biztos benne?
– Igen. De az biztos, hogy kihúzta a lábam alól a talajt, már gyerekkoromban.
– Megérkeztünk oda, amiért felkeresett. Sem gyökereket, sem szárnyakat nem látok, amivel a félelem át tudna változni szeretetté és valós megbocsátássá. Azt ugyanis nem lehet akarattal, csak szívből. Megvan mindene, de nem boldog, mert minden héten eszébe jut, amikor meglátogatja őket, hogy ez nagyon nem volt rendben.
– Valóban. Az egóm most legszívesebben kiütné az igazságot, mert még soha nem beszéltem erről szakembernek, de tudom, hogy őszinte szeretnék lenni. Tartom magam és gondoskodok a családomról. Ellenpéldát szeretnék mutatni azzal is, hogy nem haragszom. Legalábbis nem mutatom. Közben pedig, őszintén szólva, pánikrohamokkal küzdök, ami mindig akkor tör rám, amikor a legjobb dolgok történnek velem. Mostanában meg már máskor is.
– Mit gondol, mi a kiút ebből?
– Nem tudom. Azért kerestem meg Önt, mert nem tudom.
– A feladat, felépíteni a stabil gyökereket, érzés szinten és szárnyakat növeszteni, hogy lelkileg is szabadon repülhessen. Az első lépés, hogy abbahagyja a tagadásban való életet, vállalja a sérüléseket önmaga előtt és befejezi a megfelelési kényszereit. Elkezdi végre szeretni magát. Fel kell ismernie ehhez, hogy a szülei, pontosan azt nyújtották Önnek, amit tudtak, amire képesek voltak. A megélt keserű tapasztalatokat, eszközzé lehet alakítani, ennek a felismerésnek a belátása által. Ehhez, további elgondolkodtató, mély kérdéseket fogok majd feltenni, hogy a tudatalatti elnyomott érzések, felkerüljenek a tudatba és ott már érezhető a könnyebbség. De előbb lebontjuk a gondosan felépített beton álarcot. Elköteleződés, alázat önmagával, türelem és kitartás a munkafolyamatban. Ez a recept. A többit mutatom.
Felvettem a Murányi Mental Mentoring programba és már a második alkalommal, az első mélyebb felismerésnél, döbbenten jelezte, kérdezte felém, hogy tudott eddig így élni és hogy valójában ez nem egy őszinte, jó kapcsolat a szüleivel. 9 hónap alatt megszülte a gyökereit és a szárnyait. A félelem szeretetté alakult, a bizonytalanságból belső stabilitás, a ragaszkodásból szabadság transzformálódott, a pánikrohamok visszahúzódtak. Úton a második baba és élete legjobb döntésének látja a belső utazást.
