1963-at írunk. Február 8. Ekkor született az Édesapám. Kicsit furcsa is ezt leírni, de a DNS mintáiban, már én is benne voltam. A lenyomatok, amiket a szüleitől hozott, ők pedig a szüleiktől hoztak, az ember tragédiájával volt egyenlő. A dédik, az I. Világháború borzalmait élték át és szenvedték el. A nagyszüleim, kiskamaszok voltak a II. Világháború idején. Sőt. A balmazújvárosi emlékszobor falán, ott van a hősi halálban elveszett ősöm neve: Farkas András. Szenvedések, kínok, fájdalmak, erőszak, amin keresztülmentek. Szeretet, biztonság, kiszámíthatóság, meleg otthon, finom falatok… ezeket a fogalmakat, sem a szüleim, sem a nagyszüleim, sem a dédik nem ismerték.
A rendszerváltás áldásos és sokak szerint kevésbé áldásos korszakában, viszonylag békeidőben, megszülettem én.
Csernobil robbanás napján, a 3. születésnapomat ünnepeltük volna, ha lett volna mit enni, ha lett volna hol és lett volna kivel… meg ha nem lettem volna akkor is kórházban… A sugárzást megéreztem, 18 évig voltam asztmás. Minden évben, egész gyermekkoromban, hat hét tüdőgondozó szanatórium és négy hét szociálisan támogatott, kifejezetten beteg gyerekeknek létrehozott gyógytáborban “üdültem”. Súlyosan betegként voltam regisztrálva, akinek a sürgősségi szteroid spray, kellék volt a a zsebében… A buszon is úgy utaztunk mindig, hogy én voltam a 90%-os támogatott, kedvezményes gyerek, akinek azért kellett a pecsét, mert árva voltam és többszörösen hátrányos helyzetű.
Szüleim, az alkohol áldozatai lettek. Az Édesanyám, évekig hajléktalanként élt Budapesten. Nem lehetett neki segíteni. Az Édesapám, harminc évesen döntött úgy, hogy elég volt. Én kettő éves voltam, amikor először elfelejtettek értem jönni a szüleim. Amikor betöltöttem a négyet, akkor már úgy gondolták, inkább neveljen más… Nem hibáztatom őket. Ma már inkább hálás vagyok.
Ezek a traumatikus lenyomatok rakódtak le a medencémben, a beleimben, az idegrendszeremben, a hormonháztartásomban és zsigeri szinten. Minden embernek, akinek traumatikus élménye volt, a medence tárolja az információ lenyomatokat, a vér pedig sejtről sejtre szállítja a kis kódjeleket. Biológiailag, a vér a csatorna, de a kvantumfizika törvényei szerint, energiamező, hullámok és rezgések formájában jelenik meg a dimenzió erőtérben.
Mit jelent ez?
Azt, hogy az összes tapasztalásnak lenyomata van, az összes dimenzióban egyszerre, a test minden sejtmagjában, érzésekben, aminek frekvenciája és a gondolatban, aminek energiája van. Ez azért nagyon érdekes és figyelemreméltó újragondolás, mert ha tudjuk, hol van a trauma raktárterülete, akkor bemérhető és atompontosan láthatóvá válik, tehát megfelelő “oldószerrel”, oldható.
Az oldószer, nem más, mint a speciális, irányított kivezetés, kimozgatás, a csatornákon keresztül, első szinten, tudati, második szinten érzelmi, harmadik szinten, fizikai aktivitással.
Az igazi felismerés lényege az, hogy minden betegség, minden elszenvedett trauma, krízispont tapasztalásnak, ez az alapvető hármas oldószere, megfelelő sorrendben. Egyben ez a jelenleg elérhető, egyetlen végleges megoldást hozó folyamat, a lelki és fizikai differenciák kiegyenlítésére, amit a múltból hoz az emberi faj.
Ha Te is gyógyulni, változni akarsz, információkat szeretnél, amit máshol még nem hallottál, 360 fokos fordulatot akarsz venni az életedben, tehát úgy akarsz körbe érni, hogy egy teljesen más szemléletű sejtösszetételű emberré válsz, itt a helyed! Tedd le a transzgenerációs trauma lenyomataid és szabadulj fel!
