Emlékszem, amikor semmi nem voltam és a minden.
Aszfalton éjjel-nappal járkáló, megmentésre vágyó kegyetlen.
Kérdéseket tettem fel szüntelen, mi a fontos az életben.
Szerelem, amit érzek a szívemben vagy az, ami a lételemem, a gyökerem?
Hol a helyem a világban, mit keresek valójában?
Érzések, gondolatok, cselekedetek, veletek vagyok. Elhiszem, hogy vagyok, aki vagyok, az ok, én vagyok.
Voltam szerelmes. Nyers. Fáradt. Odaadó.
Voltam teljes szívemből és olykor dühből kifakadó.
Nem szégyellem, nem tagadom, nem elhazudom,
voltam kislányként, ringatásra vágyó és sokszor
megalkuvó.
Most mi és ki vagyok?
Még mindig éhező farkaskölyök, aki vonyít az anyja után vagy életet jelentő falevél, az őserdő fái között, eső utáni ködben?
Bármi lehetek.
Termés. Mag. Gyökerek.
Nevetést abba nem hagyó kisgyerek.
Istent játszó bohóc, álarcot viselő csodálkozó szemek.
Segítő jobbomat nyújtó kezek.
Sas szárnyakon repülő ima tenyerek.
Imára kulcsrakész, fázó testet betakaró, női minőség éterben létező, menedék-kráterek.
Hasadásra kész, szertartásban jelen lévő égitest.
Nyársra húzott, orgona illatú kép, amit Ő, megfest.
Van, hogy zihálok. Van, hogy állig betakarózok.
Van, sokszor van, hogy nagyon fázok.
Van, hogy adok és van, hogy kapok.
Magamból darabokat, álmokat, vágyakat.
Szívemhez térképet, színházi előadásokhoz feliratokat.
Van, hogy riadtan megtorpanok, időt kérek.
Van, hogy pont ezért, úgy érzem, elengedlek.
Van, hogy lelkemben, megfagyott láncaimban melegítelek.
Erőt honnan merítek?
Felkínálom magam a Teremtőnek, majd megkérdezem tőle csendben,
mi oly értékes bennem, hogy itt tart engem.
Arra bátorít, hogy engedjem a félelmem és szívem,
mert mindent, amit szeretnék, megadja nekem.
Aszfalton éjjel-nappal járkáló, megmentésre vágyó kegyetlen.
Kérdéseket tettem fel szüntelen, mi a fontos az életben.
Szerelem, amit érzek a szívemben vagy az, ami a lételemem, a gyökerem?
Hol a helyem a világban, mit keresek valójában?
Érzések, gondolatok, cselekedetek, veletek vagyok. Elhiszem, hogy vagyok, aki vagyok, az ok, én vagyok.
Voltam szerelmes. Nyers. Fáradt. Odaadó.
Voltam teljes szívemből és olykor dühből kifakadó.
Nem szégyellem, nem tagadom, nem elhazudom,
voltam kislányként, ringatásra vágyó és sokszor
megalkuvó.
Most mi és ki vagyok?
Még mindig éhező farkaskölyök, aki vonyít az anyja után vagy életet jelentő falevél, az őserdő fái között, eső utáni ködben?
Bármi lehetek.
Termés. Mag. Gyökerek.
Nevetést abba nem hagyó kisgyerek.
Istent játszó bohóc, álarcot viselő csodálkozó szemek.
Segítő jobbomat nyújtó kezek.
Sas szárnyakon repülő ima tenyerek.
Imára kulcsrakész, fázó testet betakaró, női minőség éterben létező, menedék-kráterek.
Hasadásra kész, szertartásban jelen lévő égitest.
Nyársra húzott, orgona illatú kép, amit Ő, megfest.
Van, hogy zihálok. Van, hogy állig betakarózok.
Van, sokszor van, hogy nagyon fázok.
Van, hogy adok és van, hogy kapok.
Magamból darabokat, álmokat, vágyakat.
Szívemhez térképet, színházi előadásokhoz feliratokat.
Van, hogy riadtan megtorpanok, időt kérek.
Van, hogy pont ezért, úgy érzem, elengedlek.
Van, hogy lelkemben, megfagyott láncaimban melegítelek.
Erőt honnan merítek?
Felkínálom magam a Teremtőnek, majd megkérdezem tőle csendben,
mi oly értékes bennem, hogy itt tart engem.
Arra bátorít, hogy engedjem a félelmem és szívem,
mert mindent, amit szeretnék, megadja nekem.
